Az Európai Unió vége elkerülhetetlen, ami fájni fog az egész világnak

Jelenleg az Európai Unió a világ legnagyobb gazdasága. Éves termelése majdnem olyan értéket képvisel mint az Egyesült Államok és Kína termelése összesen. Az EU 27 tagállamának lakossága több mint fél milliárd főre tehető, akik a világ GDP-jének 1/3-át állítják elő.

Az Európai Unió tagállamai között szoros gazdasági kötelékek jöttek létre, amelyek alapja a szabad kereskedelem, a munkaerő szabad áramlása a tagállamok között, közös versenypolitika, és azonos pénznem - az Euró, amit 16 tagállam használ.

Az idő, amelyben most élünk minden bizonnyal az EU létének csúcspontját jelenti. A jövőben az Unió vívmányainak megtartása komoly nehézségek árán lesz csak lehetséges. Valójában, valószínűleg nem is lesz az.

Amikor az Unió felbomlik, ennek hatásait az egész világ megérzi majd. A vállalatok, akik annak reményében fektettek az Európai Unióba, hogy az végül egyetlen hatalmas egységes piaccá válik, nem tudják majd beváltani a gördülékenyebb értékesítéshez, egyszerűbb logisztikához, átláthatóbb munkaerő toborzáshoz, és kisebb termelési költségekhez fűzött reményeiket.

Ennek hatására a várt profit elmarad, a gazdasági növekedés megszűnik és ezt az egész világ megérzi majd, mivel az Európaiak kevesebbet vásárolnak külföldről és kevesebbet is fektetnek majd be.

Továbbá, a központi bankok, amelyek tartalékaikat Dollárról Euróra igyekeztek váltani, kénytelenek lesznek mindent visszacsinálni. A Dollár erősödni fog, ami azzal jár hogy az Egyesült Államok kereskedelmi mérlegének hatalmas hiányát még nehezebb lesz csökkenteni. Összességében tehát, a világ csak veszíteni fog az Európai Unió elkerülhetetlen végével.

Milyen már ma is jól látható okok vezetnek az Európai Unió felbomlásához?

Az Európai Unió céljai nem valósíthatók meg az Unió eszközeivel

Az Unió elsőszervezete, az 1951-ben alapított Európai Szén- és Acélközösség, egy fő célt határozott meg magának: gazdasági kötelékek alkotását a kontinens legerősebb országai között, amelyek megakadájozzák egy újabb háború kitörését. Az alapító tagok Belgium, Németország, Franciaország, Olaszország, Luxemburg és Hollandia voltak, akik mindannyian jól emlékeztek milyen amikor a haza harctérré válik.

A következő évek során ezen országok politikai kötelékekkel bővítették ki gazdasági kapcsolataikat, létrehozva az Európai Bizottságot és az Európa Parlamentet. Ahogy az összefonódások elmélyültek további országok csatlakoztak: az Egyesült Királyság, Írország és Dánia 1973-ban; Görögország, Spanyolország és Portugália a '80-as években; Svédország, Finnország és Ausztria 1995-ben; 8 volt Szoviet tagország - köztük Magyarország - csatlakozott 2004-ben Máltával és Ciprussal együtt; végül Románia és Bulgária 2007-ben lett tagország.

Az Európai Unió ma.

Az Európai Unió meghiúsult céljai

Az alapítók azt remélték, hogy az új tagok idővel felzárkóznak majd hozzájuk és gazdaságilag érett, demokratikus országokká válnak. Remélték továbbá, hogy még az eredeti tagországok között is meghúzódó korrupciós szintek, az üzletkötés szabadságában lévő korlátozások, költségvetési egyenetlenségek, országadósságok és gazdasági ciklusok idővel kiegyenlítődnek és egymáshoz igazodnak majd.

GDP növekedés eltérései (klikk)

Az Unió fő célja ezen különbségek megszüntetése volt, amelyet a kereskedelem és a verseny közös szintérre való emelésével kívántak elérni. Az elképzelés az volt, hogy a korrupciótól és szinte áthatolhatatlan bürokráciától súlytott tagországok kilábalnak ezen problémákból, ha vállalataik elkezdenek a közös piacon üzletelni, ahelyett hogy ezt belterjes módon országon belül tennék. A tagok közötti kereskedelem és migráció végül szinkronba hozza majd az országok különbözőképpen mozgó gazdasági ciklusait.

Sajnos ezek közül az elképzelések közül szinte semmi sem valósult meg. Még az Eurozónában is, ahol a közös pénznem és monetáris politika egymáshoz kellett volna hogy láncolja a tagok gazdaságait, az egymástól való eltávolodás töretlenül zajlik. A gazdasági ciklusok nemhogy nem mozognak egyszerre növekedési és visszaesési ciklusok tekintetében, hanem teljesen ellentmondanak egymásnak.

Miért nem működnek az Unió módszerei? - Görög és Olasz példa

Európai Központi Bank

Görögország és Olaszország nemcsak hogy Eurozóna tagok, de szinte szomszédok is azonos földrajzi adottságokkal. Ennek ellenére a 2008-as válság alatt a Görög gazdaság majdnem 3%-kal növekedett inflációt belekalkulálva, míg Olaszország gazdasága 1%-kal csökkent. Eurót használó országokként Görögország és Olaszország monetáris politikáját az Európai Központi Bank irányította, ami tulajdonképpeni hátránynak bizonyult 2008-ban, amikoris a helyzetük annyira különböző volt, hogy a közös monetáris politika inkább ártott mint használt.

Görögországban a magas, rövidtávú kamatlábak segítettek volna csökkenteni a több mint 4%-os inflációt, míg ugyanezek Olaszországban hatalmas problémákat okoztak volna a hitelezés megakasztásával. Az alacsony, rövidtávú kamatlábak segítettek volna Olaszországon, de a Görög gazdaságot túlpörgették volna.

Tudták ezt az Európai Központi Banknál is, aminek az lett a következménye, hogy pánikszerű monetáris politikát folytattak. 2008 júliusa és októbere között az Európai Központi Bank legalább 6 alkalommal változtatta (felváltva növelte és csökkentette) a jegybanki alapkamatot, kisebb-nagyobb mértékben.

Ha az Európai Unió azt szerette volna, hogy tagállamainak gazdasága egy közös szinthez konvergáljon, akkor ezt nem közös, hanem személyre szabott monetáris politikával kellett volna megkísérelnie, lévén hogy a tagok gazdaságai rendkívül nagy eltéréseket mutattak és különböző irányokba is mozogtak. Görögország és Olaszország példája még semmi sem volt ahhoz a feladathoz képest, amivel az Unió a keleti tagországok esetében szembesült.

folytatás következik: Milyen problémákkal küzd az Európai Unió a keleti tagországok esetében?